2014. május 3., szombat

Három kérdés - máshol máshogyan

Nos, valahogy egészen máshogy működik külföldön a civil lét.
A múlt hetekben külföldön jártam egy konferencián, ahová a világ szinte minden részéből érkeztek résztvevők. Eddig is derengett a dolog, de most vált teljesen egyértelművé számomra, hogy egyszerűen nevetséges az itthoni helyzet. Nagyon furán néztek rám, amikor meghallgatva az évente 2-3 alkalommal megrendezett programjukat, én is felvázoltam, hogy országos szervezetként 2-300 fős SM Napot, nagy hírveréssel SM Világnapot, jótékonysági bált szervezünk évente, és hogy ezeken kívül még van újságunk, weblapunk, országos kampányunk, annak külön weblapja, van még facebook oldalunk, plakátjaink, 1% adománygyűjtő kampányunk, rengeteg adminisztrációs munkánk amiből mindent magunk végzünk, szakmai segítséget nyújtunk a tagszervezeteinknek és lelki tanácsadást a betegeknek, stb., stb..
Csak soroltam és soroltam, majd egyszer közbekérdeztek: "Mennyi alkalmazott és önkéntes látja el ezeket a feladatokat? -nagyjából úgy, mint nálunk, 22 fő és 18 önkéntes?"
Majdnem ott helyen leestem a székről! Hogy 22 alkalmazott????? Így aztán belekezdtem egy újabb kör-kör mondatba, miszerint nálunk itthon nincs pénz 22 alkalmazottra, hiába országos szervezet. Nincs pénz 1 alkalmazottra sem, egy 4 órásra sem! Az önkéntesek a munkájuk miatt nem állandó önkéntesek. De szerencsések vagyunk, hiszen minden rendezvényre, programra vagy feladatra van önkéntesünk, csak mindig mások, de ez így jól működik. Már jött is a következő kérdés: "Akkor ki csinálja ezeket a feladatokat? - adminisztráció, programszervezés, lebonyolítás, pályázatírás, beszámolás, könyvelés előkészítés, támogató keresés, reklám, kiadványszerkesztés, kapcsolattartás, anyagok más nyelvre fordítása és így tovább, és így tovább..."
A válasz egyszerű volt 1 fő önkéntes (hétfőtől - csütörtökig napi 4 órában) és én.
Azt az elképedést, amit az asztalnál kiváltottam aznap este, nem fogom elfelejteni egy darabig. Nem a személyünknek szólt (és ez nem arról szól, hogy mennyi időt és energiát fektetünk bele), hanem a létszámnak.
A döbbenet kiült az arcokra és nagyon kényelmetlenül éreztem magam.
Majd elhangzott az utolsó kérdés: "De azért a kormányzat támogatja a munkátokat, ugye?"
Nemleges választ adtam és utána csak vigyorogtam, mint egy tejbetök... (hol élnek ezek? szatyorban? 22 fő alkalmazott? ha ha ha....)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése