Már megint pályázat!

Előfinanszírozás. Ugye milyen szépen hangzik?
Az én személyes, begyöpösödött elképzelésem szerint az Előfinanszírozás, mint olyan, azt jelenti, hogy az elnyert összeg még a projekt megkezdését megelőzően megérkezik. A megvalósító ebből finanszírozza a programját.
Nos, simán eldobtam a kanalat, mikor jóízű falatozás közben az interneten egy NEA tájékoztatót néztem (feltöltött videoanyag volt X városból). Kedves, csinos, jól felkészült hölgy okította a még eddig soha nem pályázott résztvevőket a NEA "módszertanra". Majd egyszer csak a következőt mondja (nem szó szerinti idézet): Egy pályázat akkor előfinanszírozott, ha a projekt megvalósítását követő záró elszámolás határidejének lejárta előtt megérkezik a nyertes összeg. Majd sajátos gesztusaival megspékelve odatette a mondat mögé a kis kérdőszót: Igen? Nyilván azt kívánta ezzel kérdezni, hogy érti-e a tisztelt hallgatóság az elmondottakat.
Én értettem. A húslevesem is. Fuldoklás közben visszatekertem a videót és jól felhangosítottam. Ezt még megtettem párszor. Többször is értelmeztem ugyanazt a mondatot és arra jutottam, hogy jól értettem.
Tehát megint a civilekben, az egyszerű emberekben, az egyszerűen gondolkodókban van a hiba. Totál nem láttam eddig még sehol erre utaló leírást, hogy mikor is előfinanszírozott egy pályázat (ez most kizárólag a NEA-ra vonatkozik). Az én csökött kis pályázatírói agyammal azt gondoltam sok száz másik civil társammal együtt, hogy akkor valósul meg az előfinanszírozás, ha a megvalósítás előtt megérkezik a pénz. Nos, már megint tévedtem.
Most már biztosan tudok két dolgot:
1. ha projektet akarsz csinálni, oldd meg magad a finanszírozást, a civilek csak egymásnak fontosak
2. ne egyél munka közben, mert megfulladsz

A Munka Világa

Olvastam, hogy a volt rokkantnyugdíjasok felülvizsgálatai jelentős elmaradásban vannak és, hogy minimális számú személyt lehetett visszavezetni a munka világába (kétlem, hogy ez valójában így létezik, hogy Munka Világa). Persze a munkaerőpiacnak nevezett nagy játszótéren lehet szépen is játszani, de ez a túlideologizált Munka Világa, mint olyan szerintem nem létezik. Tudom, hogy az úgynevezett "csaló"-kat szeretnék kiszűrni a rendszerből, amivel teljes mértékben egyet is értek. Ám, ezzel egyidőben a többi beteget is megalázzák és szörnyű helyzetbe hozzák. 
Az elmúlt hónapban volt szerencsém megismerni több álláskereső fiatalt is. Nagyon érdekes élettörténeteket láttam. Diplomával rendelkező, jó beszélőkével megáldott (ma ezt kommunikációs készségként szokták emlegetni :) micsoda nagyzolás), ügyes, kreatív 25 év körüli fiatalok, nulla munkatapasztalattal. A főiskola, egyetem után nem kaptak állást, így 25 éves korukra még mindig nem mondhatják el magukról, hogy igen van munkatapasztalatom. Többen közülük itthon szeretnének dolgozni és ami számomra nagyon pozitív volt, önkénteskedni.
Összességében ez nagyon elgondolkodtató. Az előbb említett fiatal, egészséges álláskeresőnek nincs munkája. Ugyanakkor a sokszor önmagát ellátni nem képes fogyatékkal élőket szinte erőszakkal kell visszairányítani dolgozni.  Hallottam a betegektől jót is rosszat is a rehabilitációs felülvizsgálatokról. Vannak igen korrekt és vannak mindenkit megszégyenítő, megalázó és vérlázító eredmények is. Szerintem a legrosszabb az egészben, a bizonytalanság. Amíg el nem érkezik a felülvizsgálat ideje a betegek egyre jobban stresszelnek, állapotukban látható a negatív változás. A családi kapcsolataik gyengülnek, még kevésbé képesek integrálódni. Baromi nagy teher ezzel a betegséggel (Sclerosis Multiplex) élni tudva, hogy nem gyógyítható, hogy az állapot akár a következő percben is rosszabb lehet.

Dolgozni nagyon jó. Önbecsülést, kitartást teremt, jövedelmet biztosít. A fogyatékkal élőknek éppen elég nehéz elveszíteni a kapcsolatot a munkatársaikkal, alkalmazkodni egy másik fajta élethez, megtanulni sokkal kevesebb vagy nulla jövedelemből élni.
Ha fizikailag nem képesek visszamenni a Munka Világába, akkor már nem is érnek semmit?

Újra itt

Igazán sajnálom, hogy akik olvassák a Civil Lét Blogot nem hallottak felőlem január óta.
Tavaly novemberben némi változás történt az életemben civil oldalról.
Az országos szervezetnél a tagszervezeti vezetők megtiszteltek bizalmukkal és megválasztottak elnöknek. Ezzel párhuzamosan természetesen a helyi egyesületben már nincs helyem a vezetőségben.
Ez csak abból a szempontból érdekes, hogy ezentúl kicsit más szemszögből fogom megélni a dolgokat a "civil lét"-ben, így az írások is talán egy kicsit mások lesznek majd.

De most végre vágjunk bele. Március van. Az elmúlt egy hónapban átgondoltam a feladataimat, kiszanáltam a papírokat, remélem, olyat nem vágtam a kukába, ami később kelleni fog :), új önkéntessel bővült az országos szervezet. Lebonyolítottuk a Jótékonysági Bált, támogatókat és támogatásokat gyűjtöttünk. Ez optimizmusra adott okot, bátrabban merünk remélni. Ismét terveztünk magunknak egy évre elég feladatot, és ismét eljutottunk a források kérdéséhez is. A működési pályázatok elbírálás alatt státuszban vannak. Mintha mindig abban lennének (persze, ez nem így van). A NEA kiírta a szakmai és a normatív pályázatokat, készül a mérleg meg a többi beszámoló. Az egyik tagszervezetnél rendezett farsangi mulatságon saját készítésű mézeskaláccsal vártak. Szóval ismét beindult az év.