2013. augusztus 13., kedd

Álmok

Valamikor tavasszal, nyár elején azon pörgött az agyam, hogy hogyan tudnám megvalósítani életem legnagyobb projektjét. Szeretnék az SM betegeknek egy Rehabilitációs Központot létrehozni. Akik olvasnak engem, biztosan emlékeznek, hogy a gondolkodásom egyik legjobb színhelyének a kertet kiáltottam ki. Mára már nyoma sincs a veteményes kertnek. A múlt hétvégén a párom "felszámolta", hogy megkönnyítse az életemet. A maradék paradicsomot, cukkinit leszedtük és elhatároztuk, hogy jövőre legfeljebb óriás cserépedényekben fogunk paradicsom palántát nevelni, kiskert nem lesz. Véget ért egy álom.  Ahogy múlik az idő már nem vagyok képes fizikai munkát végezni. A jelenlegi állapot szerint egyáltalán nem, még a paradicsomok begyűjtése is problémát jelent. Egyszóval annyi a kertemnek.

Van azonban egy viszonylag jó oldala is a dolognak. A kerti töprengések lassan meghozták a várt eredményeket. Úgy tűnik megtaláltam a megoldást a rehab. központ problémájára. Lassan, de biztosan kialakult egy irányvonal, amit ha követek megvalósulhat egy másik álom.

Ha egy kapu becsukódik, egy másik kinyílik...... remélem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése