2012. október 21., vasárnap

Nézőpont

Mostanában valaki elég kritikus szemmel vizsgálta az egyesületi tevékenységemet.
Réges-régi ismerősöm elmondta, hogy annyi szegény ember van az országban (mintha én nem tudnám) és hogy a Tiszántúlon meg a legrosszabb a helyzet (mintha én nem tudnám), miért nem ott segítek ekkora energiával. Ott nagyobb szükség lenne rá. Rám zúdított kérdései között volt még, hogy ennyi rengeteg pénzzel, ami az egyesületünknek van (talán a jövő évi rezsit fedezi, de nem biztos) miért nem a szegényeket segítjük. Mellékesen jegyzem meg, hogy bár a civil tv. értelmében az egyesület mérlegei, stb. nyilvánosak és nyilvánosan elérhetőek, lövésem sincs honnan szedte a felsorolt, szerinte naprakész adatokat (amik nem feleltek meg a valóságnak, de mindegy).

Nos, elég kevés ember van, aki belém tudja fojtani a szót, de a hölgy megakasztott a gondolatmenetemet egy pillanatra.
Az egy dolog, hogy nem tartozom ennek a bizonyos hölgynek semmiféle elszámolással, az is egy dolog, hogy szinte rám rontott a bevásárlóközpont közepén. Na meg az is egy dolog, hogy miután elviharzott az annyira áhított választ meg sem várva, totál felháborodottan, még én éreztem szarul magam.
De ez az egész nem fér a fejembe. Hogy kérdőjelezheti meg valaki a segítő szándékot, a célcsoportot vagy a földrajzi helyet? Hiszen ebben az országban ma a legtöbb ember bajban van, segítség nélkül, vagy minimális segítséggel. Mindegy hogy honnan nézzük, mindegy hol járunk az országban. Szinte mindenki nehezen él, a  nyugdíjasok, a segítő szakmában dolgozók, az orvosok, nővérek, a diákok, a fogyatékkal élők.....se vége, se hossza.....
Az egyesületünk vezetősége anyagi ellenszolgáltatás nélkül, önkéntesen, a saját erőforrásait (értsd pénz, idő, stb.) felhasználva dolgozik az SM betegekért. Ő meg jön, és közli, hogy rosszul csinálom-csináljuk, mert nem a legrászorultabbaknak segítünk (főleg én vagyok a bűnös). Ez remek.

Lehet, hogy ha az ország keleti felében élnék, ott is tudnék segíteni, de nem biztos, hogy abban az élethelyzetben megengedhetném magamnak, hogy erőforrásokat áldozzak másokra.
Itt és most örülök, hogy megtehetem és csak azért sem lesz lelkiismeret furdalásom emiatt.

2012. október 16., kedd

Elöregedés

Egy jó vezető kineveli az utódját, nem féltékeny a szakmai tudására, "nevel", tanácsol, segít fejlődni és felnőni a feladathoz. Ez gondolom alaptézis.
A közösség szempontjából is nagyon fontos, hogy mindig legyen utánpótlás. Na persze nem a manapság oly kényszer-népszerű focira gondolok, hanem arra, hogy mindig legyen a közösségnek motorja vagy legyenek motorjai és legyenek a közösségnek tagjai akiknek a szolgáltatásokat nyújthatjuk.
Ez biztosan furán hangzik, hiszen miért ne lenne, aki élvezi a hasznát az egyesületben lévő javaknak? Azért, mert az SM betegek (a többiről kevésbé tudok nyilatkozni, tehát maradjunk ennél) nehezen dolgozzák fel és még nehezebben fogadják el a betegségüket. Az a tudat, hogy le kell menni egy közösségbe, ahol ugyanolyan vagy még rosszabb állapotú betegek vannak, elborzasztó. Látni, hogy hová fog jutni hónapok vagy évek múltán, szinte feldolgozhatatlan. Az, hogy mások tudomást szerezzenek róla pedig teljes mértékben elképzelhetetlen. Nem csak azért, mert a még esetleg meglévő munkahely veszélybe kerülhet, hanem mert szégyenlik vagy egyszerűen csak nem akarják kiteregetni.
Vannak ugyan rosszabb állapotú betegek a klubban (bár egyszer fenn, másszor lenn), a súlyos beteggel úgysem találkozna az újonnan érkező. A közösségünk befogadó, lelkes és humoros. Ritka esetektől eltekintve, nem pityergünk. Vajon mivel lehetne rávenni a fiatal (fiatal=frissen diagnosztizált akárhány éves /vagy fiatal=fiatal korú) SM betegeket, hogy vegyenek részt a programokon vagy csak, hogy használják a rehab. eszközeinket? Már jó ideje figyelem milyen módon változik az átlagéletkor az egyesületben és ez aggasztó jelenéséggé válik, ha a kerek egészet vizsgálom. Szükségünk van az oda járó idősebbekre. Nagyon fontos tartóoszlopai az egyesületnek, de szeretnénk bevonni a fiatalokat is, hogy legyen kinek átadni a tudást, a tapasztalatot, hogy az SM-mel igenis együtt lehet élni (főleg, mert muszáj), de ez lehet kevésbé fájó módon is tenni. Fiatalok! Bátorság!

Ui: Ez itt nem sírás-rívás helye, úgyhogy tényleg csak két mondat a NEA szakmai pályázatairól. A nonprofit.hu-n olvastam, hogy majd decemberben fog sor kerülni a döntésekre. Köszönjük!! No comment.

2012. október 5., péntek

Megint valami más - SM beteg a kertben

Megint meggondoltam magam. Ígérem, ebből nem csinálok hagyományt.

Először arról akartam írni, hogy mennyire kiakadtam a NEA szakmai pályázatok pontozásán. (60 pontból 10 pont jár azért, ha a tevékenységünk -amire a pénzt kérjük konkrétan- "A határon túli civil szervezetekkel együtt konzorciumban valósul meg, bővíti, erősíti a Kárpát-medencei civil háló és/ vagy nemzeti összefogást szolgál").
Na, ez elég nagy gáz. Mármint a 10 pont a 60-ból. A Nemzeti Együttműködési Alapnak a hazai nyomorból kikúszó szervezeteket és a hazai programokat kellene támogatnia. Persze tudom, hogy az együttműködés mennyire fontos. Mellékesen jegyzem meg, hogy a határ mondjuk pl. a román vagy a szerb rohadt messze van ám! az e-mailt meg inkább hagyjuk. Tehát, van együttműködési szerződésünk, vannak közös programjaink, vannak nagyon jó barátaink és sok-sok azonos problémával küzdő Sclerosis Multiplexes beteg a körülöttünk lévő országokban. De szerintem ez aztán a pofátlanság teteje, hogy a munkánk, amit helyben a betegekért végzünk ez alapján, ilyen nagy mértékben essen elbírálás alá.
Szóval a lényeg nem is ez. Jól kidühöngtem magam és kész.

Sokkal békésebb és visszafogottabb téma következik, a bicskákat el lehet rakni :)

SM beteg a kertben - egy kis személyes "morzsa"

2001-ben, mikor egy 1800 nm- területtel rendelkező házba költöztünk, a szomszédok elég furcsán nézték a kerti ténykedésemet. Földre lecsüccs, lábakat szét és kezdődhet az áskálás. Volt olyan időszak is, amikor a négykézláb ültetést nézhette végig a teljes falu.
Mára a helyzet nem sokat változott, de a kert nem csak a "mászás" helyszíne már, hanem a gondolkodásé is. Jó odakint szuper őszi-tavaszi napsütésben béna földturkálás közben a problémákon rágódni. A jó levegőn valahogy tisztább a fejem és néha egész jó ötletek bukkannak elő.

Tehát mindenkinek javaslom, kertbe, parkba kell menni. Úgy kell csinálni, mintha piknikeznénk, pedig csak csücsülünk, szemlélődünk, gondolkodunk és várjuk, hogy a friss levegőn jöjjenek a jobbnál jobb ötletek.

utóirat: bocs a személyes "morzsáért", de született egy ötletem a megálmodott "rehab. központ" kezdeti finanszírozására