Közösség

Érdekes dolog a közösség. Simán azt gondolnám, hogy ez csak egy kikapcsolódási forma és hogy nem is annyira fontos. De aztán egy másfél hónapos egyesületi nyári szünet után varázslatos dolog történt. Olyan emberek hívtak fel a "Mikor nyit a klub?" kérdéssel, akik nem járnak rendszeresen a közösségbe. Kérdeztem, hogy "Egyébként, mikor voltál utoljára?" A választ elodázta és a hosszas beszélgetés végén azt szűrtem le, hogy azért akarja tudni mikor indulunk újra, mert attól valahogy biztonságba érzi magát. Ergo akármikor lejöhet, mi ott leszünk, mindig lesz valaki aki egy jó szót szól hozzá, megdicséri, együtt sír vagy nevet vele. Érdekes.

Furcsa dolog a közösség. Nemrégen volt némi összezördülés két beteg között. Furcsa módon mindkét fél valaki mással akart beszélni a történtek után. Nem a közösséggel. Szégyellték, hogy hajba kaptak. Furcsa.

Jó dolog a közösség. Országos rendezvényre utazunk nemsokára és gyűjtjük a jelentkezéseket. A kiküldött hírlevél itt mit sem ér, egymást keresik a betegek telefonon, átadva az infót. Mindenki feltette nekem az örök kérdést, ami nem maradhat el egyetlen program előtt sem: "Ki lesz ott?" Az első egy-két jelentkezőnél lódítottam egy nagyot, miszerint természetesen a Kemény Mag ott lesz (Kemény Mag = akik mindig minden programunkon jelen vannak, sokszor nem csak ottlétükkel, de munkájukkal is segítve azt). De ennyit biztos megbocsájtanak nekem. Remélem :) A 4-5. jelentkezőknél már nem volt kamu a Kemény Mag szöveg, hiszen kezdett kialakulni a szokásos jelentkezők listája. Szóval ezt minden alkalommal eljátsszák velem. Királyság :)

Szép dolog a közösség. Egy olyan programra, ami pályázati támogatástól függ már közel 20 jelentkező van. Mindenki egy emberként drukkol a pályázat sikeréért, na meg persze az abból létrejövő Rehabilitációs Napokért. Jó, hogy nem csak én izgulok a pályázatokért, ez ám az igazi köszönet!!

Kemény dolog a közösség. Nehéz dolog mindig a tudásod legjavát, mindenből a maximumot adni. Sokszor nem sikerül, ilyenkor inkább nekem kudarc, mint a közösségnek. Tudják, hogy próbálom, hogy akarom, hogy mindent megteszek érte, értük, értünk. Kemény dolog beismerni, hogy ezt nem tudom megoldani, nem sikerült elintézni, vagy elintéztem, de csak erre jutottam. Nehéz elismerni, hogy a maximalizmusom nem mindig szül jó dolgokat, hogy a jól megcsinált dolgokhoz már nem szabad nyúlni, nem kell újra kezdeni, hogy nem kell a maximum a sok vagy ami van, épp elég lesz.

Szeretem ezt a kis közösséget. Számomra érdekes, furcsa, jó, szép és nehéz is egyszerre.